Ma kifizeti a mintegy 30 milliós áramszámlát a debreceni Aranybika szállót működtető Cívis Hotels Zrt. - közölte Hupuczi László, a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: a jelenlegi körülmények között a megoldást csak a társaság és azon belül a hotel értékesítésében látja. A vezérigazgató utalt arra: az 1990-es évek elején a munkavállalói részvényesi program keretében a korábbi vendéglátóipari vállalat menedzsmentje és dolgozói által privatizált cég már a múlt év novemberében csődvédelmet kért. A szakember, aki 22 éve elnök-vezérigazgatója a Cívis Hotels Zrt.-nek, megerősítette: előrehaladott tárgyalásokat folytat magyar származású külföldi befektetőkkel a cég eladásáról és további működtetéséről. Mindezek eredményeként február első felében létrejöhet a megállapodás a leendő tulajdonosokkal. Elmondta azt is, hogy szállóvendégeiket az Aranybikából a másik debreceni szállodájukba költöztették át.