Mégsem lesz gyorsított bírósági eljárás a debreceni tanárverés ügyében, mert a gyanúsított visszavonta vallomását. A bíróság elé állítás ma lett volna Debrecenben, de annak megkezdése előtt az ügyészség arról tájékoztatta a bíróságot, hogy "az eljárás törvényi feltételei nincsenek meg", vagyis a gyanúsított visszavonta korábbi beismerő vallomását - mondta az MTI-nek Figula Ildikó, a Hajdú-Bihar megyei Bíróság szóvivője. Az ügy előzménye, hogy egy diák édesanyja megütött és megtépett egy tanárnőt Debrecenben. A könnyűipari szakközépiskola pedagógusa szaktanári figyelmezetőt adott az óráján rendetlenkedő két diáknak. Egyikőjük erről mobiltelefonon értesítette anyját, aki az iskolához ment és megvárta a távozó tanárt. A felbőszült asszony pofon vágta a tanárnőt és megcibálta a haját. A pedagógus ekkor elesett és ujját törte. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a verekedő asszony ellen. Mivel az elkövető beismerő vallomást tett, ügyében gyorsított eljárással döntött volna a bíróság. Ez hiúsult most meg a vallomás visszavonásával.