Felújítanák a Debreceni Református Kollégiumot
2010-01-19 - 17:56:03


Megújulhat a Debreceni Református Kollégium homlokzati épülete, ha támogatják az egyház által az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázatot - közölte ma Bölcskei Gusztáv református püspök hozzátéve: sürgeti a felújítási munkákat, hogy a múlt héten beázott a kollégiumi nagykönyvtár, s páratlan könyvritkaságok sérültek meg. A felújítás áprilisban kezdődne meg és két évig tartana. A rekonstrukció keretében a jelenlegi egyházművészeti múzeum egy részéből a tervek szerint látogatóteret alakítanak ki, hogy a kor követelményeinek megfelelő módon mutathassák be az épülettömbben őrzött, nemzeti örökségünk részét képező értékeket. A 444,5 millió forintos beruházás 10 százalékos önrészét a kollégium fenntartója, a Tiszántúli Református Egyházkerület biztosítja. G. Szabó Botond, a gyűjtemény igazgatója tájékoztatása szerint a múlt heti beázás következtében 200 kötetnyi könyv, köztük XVII-XVIII. századi, kézzel készült metszetekkel illusztrált kiadványok sérültek meg, amelyek ki vannak téve a penészedés veszélyének. Megkezdték a könyvek szárítását, szellőztetését, de a legtöbbet szét kell szedni, fertőtleníteni és újrakötni, ennek költsége kötetenként mintegy 200 ezer forint. Gál Tibor építész közölte, hogy amennyiben februárban a fejlesztési tanács támogatja pályázatukat, már áprilisban megkezdik a tetőfelújítást és a homlokzati épület alapjainak statikai megerősítését, illetve a leváló homlokzatok és az elavult nyílászárók cseréjét. A mintegy két évig tartó tervezett munkálatok során megújul a kollégium fűtési és világítási rendszere, s klimatizálják annak 1848-as emlékhelyét, az Oratóriumot. A debreceni kollégium a felújítás alatt is fogad majd látogatókat.



További cikkek a témakörből
Kikaptunk a nyitómeccsen
2010-01-20 - 09:06:58

Üzemanyag tolvajokat fogtak a rendőrök
2010-01-20 - 09:07:09

Májusban Magyarországra jön a Lord Of The Dance
2010-01-19 - 17:26:19

Üzemanyag tolvajok őrizetben!
2010-01-19 - 17:25:55


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu