Befejeződött a NYÍRERD? Nyírségi Erdészeti Részvénytársaság által meghirdetett szociális makkgyűjtési program. Összességében majdnem 350 tonna termést vettek át az elmúlt év végéig, ebben az a mennyiség is benne van, amelyet az erdőgazdaság által foglalkoztatott közmunkások szedtek össze. A legnagyobb volumenben az őshonos kocsányos tölgy makkját gyűjtötték be az emberek, ebből 280 tonnát adtak le. Feketedióból 35 tonna jött össze, vörös- és csertölgyből pedig megközelítőleg ugyanannyit, 17-17 tonna. Valamivel több mint 11,5 millió forintot fizettek ki a rászorulóknak. A szociális programban az erdőgazdaság valamennyi erdészete részt vállalt, a legnagyobb mennyiségű makkot Szabolcsban a Nyíregyházi-, Hajdú-Biharban pedig a Hajdúhadházi Erdészet vette át.