A DVSC labdarúgócsapata legközelebb az MTK gárdáját fogadja Magyar Kupa mérkőzésen. A találkozó december 13-án, vasárnap, 17 óra 30 perckor kezdődik az Oláh Gábor utcai stadionban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentésére hivatkozva a büntetőeljárást felügyelő ügyészség utasítást adott a nyomozás megindítására többek között az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.
A magyar női kézilabda-válogatott 25-19-re kikapott szerdán az olimpiai és Európa-bajnok norvég csapattól a kínai világbajnokság negyedik fordulójában, Szocsouban, így a csütörtöki, japánok elleni mérkőzésen dől el, hogy középdöntős lesz-e Mátéfi Eszter együttese. A magyarok mérlege négy forduló után két győzelem és két vereség.
Idén 900 doppingvizsgálat volt Magyarországon, s nyolc minta bizonyult pozitívnak. Erről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője számolt be a szervezet évzáró sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint az öttusa, a karate, a röplabda, a motorcsónaksport, a kerékpár, a szumó, a motorsport és a súlyemelés szolgált egy-egy pozitív esettel.