A magyar rendőrség elfogta a magyarországi és szlovákiai önkormányzati hivatalok fosztogatóit, akik a két országban harmincöt helyhatóság irodaépületébe törtek be, s páncélszekrények, pénztároló lemezkazetták felfeszítésével több mint 3,2 millió forintot, valamint 6.000 eurót zsákmányoltak. A három magyar állampolgár a nyírségben tizenhárom, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét, Hajdú-Biharban pedig egy polgármesteri hivatalba tört be és kizárólag készpénzt loptak. A Vásárosnamény környékén lakó három férfi Szlovákiában tizennégy önkormányzati hivatal páncélszekrényét és lemezkazettáját törte fel, Tőketerebes környéke mellett a kassai, a rozsnyói és a nagymihályi járásban is fosztogattak.