A migráció, az emberkereskedelem, valamint árucsempészet növekedése prognosztizálható az ország északkeleti határszakaszain - jelentette ki Szepesi István dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője egy közbiztonsági konferencián ma Nyíregyházán. Sajátos helyzetben van a térség, hiszen három országgal, háromféleképpen határos: míg Szlovákiával belső, addig Ukrajnával külső schengeni határ van érvényben, Romániába pedig egy belső uniós határon, jelentős könnyítésekkel, vízummentességgel utazhatnak át az állampolgárok. A 245 kilométer hosszú magyar-szlovák-ukrán-román határszakaszon az adatok a migráció, az emberkereskedelem, valamint a cigaretta és a kábítószer csempészetének erősödését mutatják. Az egyre jobban átjárható határok pedig a szomszédos országok köztörvényes bűnözőinek mozgását segítik elő.