Egy vádlott ma elismerte, hogy fejberúgta Szögi Lajost Olaszliszkán
2009-10-28 - 17:51:17

Nem sodorta el autójával Szögi Lajos a kislányt, aki miatt a felbőszült utcabeliek halálra verték Olaszliszkán a tiszavasvári tanárt. Ezt állította ma a Debreceni Ítélőtáblán a gépjármű szakértő. Szerinte már álló helyzetben keletkeztek az autón a sérülések, vagyis amikor szétverték. A bíró meghallgatta volna az állítólag elsodort kislányt is, de ő megtagadta a vallomást. Az ítélőtábla szerdán a 8 vádlott tegnapi helyszíni tárgyaláson tett nyilatkozatainak ellentmondásit próbálta szembesítéssel feloldani, egyelőre eredménytelenül. A harmadrendű vádlott azt mondta, ő csak azért vállalta magára a gyilkosságot, hogy az öccsét mentse. A negyedrendű vádlott pedig elismerte, hogy odament a földön fekvő tanárhoz és fejtájékon rúgta. A meghallgatások holnap folytatódnak. Tanúként megidézték a 15. éves H. Kittit, akit a 2006 októberében bekövetkezett tragédia előtt állítólag elsodort Szögi Lajos tiszavasvári tanár a kocsijával. A lány nem tett vallomást a tárgyaláson, élve azzal a jogával, hogy megtagadhatja azt, ha a vádlottak között hozzátartozója van.



További cikkek a témakörből
Este hétig lesz ma nyitva a temető
2009-10-29 - 09:13:04

Kálvin- emlékérme
2009-10-29 - 09:13:17

Este kézimeccs a Hódosban
2009-10-28 - 17:13:22

Magyar Kupa: a bejutottak
2009-10-28 - 17:13:09


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu