Folytatódik Debrecenben az olaszliszkai gyilkosság tárgyalása
2009-10-28 - 08:34:23

Néhány vádlott a korábbi vallomásokkal nem teljesen egyező, sőt, esetenként ellentétes nyilatkozatokat tett tegnap, az olaszliszkai lincselés másodfokú, helyszíni tárgyalásán. Az eseményt több tucat rendőr és kommandós biztosította, és legalább ugyanennyi helyben élő ember figyelte. A negyed- hatod-, és hetedrendű vádlott nem kívánt részt venni a helyszín bejárásán. A harmadrendű vádlott, aki első fokon tizenöt év fegyházat kapott, a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Csak magára vállalta, hogy elviszi a balhét, amikor kiosztották egymás közt a szerepeket - mondta a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkára. A másodrendű vádlott, az elsodort kislány édesapja, akit első fokon életfogytiglani büntetésre ítéltek, azt mondta, "itt mindenki tudja, hogy ki mit csinált, de senki sem viszi el a balhét." Hozzátette azt is, hogy felesége, aki az ügy ötödrendű vádlottja, ártatlan, és ő is "csak egy pofont adott a tanárnak". Az ügy ma a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik gépjármű-szakértő és további tanúk meghallgatásával.



További cikkek a témakörből
Téliesítik a szökőkutakat
2009-10-28 - 08:35:25

Magyar Kupa meccs ma délután-ingyen
2009-10-28 - 08:37:19

Káosz lesz a Segner téren is!
2009-10-28 - 08:33:47

Még mindig zárva a múzeumok
2009-10-28 - 08:33:28


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu