A négy kapott gól miatt bosszúsak a debreceni futballisták
2009-10-21 - 12:07:34

A DVSC labdarúgócsapatának tagjai elsősorban a védelmi hibák és a négy kapott gól miatt voltak elkeseredve a keddi, Fiorentina elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzést követően. Rudolf Gergely, a debreceniek második találatát jegyző válogatott támadó a második félidőben úgy érezte, akár az összecsapást is megnyerhetik. "A szünet után nem volt igazi helyzete az olaszoknak, mi pedig folyamatosan támadtunk, úgy érzem, ha hamarabb szerezzük a harmadik gólunkat, akkor az egyenlítés biztosan sikerült volna. Varga József, a hajdúsági gárda középpályása kiemelte, hogy nem volt egyoldalú a küzdelem, így a Puskás Ferenc Stadion közönsége is jobban szórakozhatott, mint a Lyon elleni találkozón. A hátralévő meccseken minimális az esélyünk, de mindent megteszünk a pontszerzésért" - zárta értékelését Varga. A csoport másik mérkőzésén a francia Lyon 2-1-re verte a hazai pályán játszó Liverpoolt. A sorozat november 4-én folytatódik, a Debrecen Firenzében lép pályára, míg a Lyon az angolokat fogadja.



További cikkek a témakörből
Debreceni bíróság: ki kell adni a kirendelt ügyvédek nevét
2009-10-21 - 13:00:43

A Szabolcsi önkormányzat szerint "döbbenetes" a vasút átalakítási terv
2009-10-21 - 14:50:29

Fertőtlenítenek a múzeumokban
2009-10-21 - 11:39:11

Vasárnap többet aludhatunk egy órával!
2009-10-21 - 08:18:50


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu