Tizenhárom és tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla ma azt a két szülőt, akik halálra éheztették csecsemőjüket. A párnak 2006. október 7-én született meg nyolcadik gyereke, Miklós. A vádlottak Piricsén, egy bontott téglából és vályogból épített, víz, villany és gáz nélküli építményben laktak, az udvar és a lakás, valamint annak környezete is elhanyagolt volt. A család csak az apa alkalmi munkáiból származó fizetésből, illetve a gyermekek után járó juttatásokból élt, a szülő azonban a pénzt általában alkoholra és cigarettára költötték, a gyerekekkel nem igazán foglalkoztak. A kisfiúnak alacsony volt a testsúlya, már nem is vitték a védőnőhöz. A gyerek 13 hónaposan, 2007. november 5-én elhunyt. A halálozás miatt indult eljárás során a szakértő megállapította: a kis Miklós halálának oka táplálkozási elégtelenség okozta kóros lesoványodás miatti anyagcserezavar. A gyerek halálakor alig négy kilogramm súlyú lehetett.