Az első két hét Cívisbusszal- DERKE2009-07-14 - 08:13:04
| A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület szakemberei úgy vélik, hogy a szolgáltatóváltással olyan új lehetőségek nyíltak Debrecen számára, melyek alapjai lehetnek a minőségi közösségi közlekedésnek . A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület a július 1-én történt szolgáltatóváltást és azt követő napok eseményeit részletesen figyelemmel kísérte. Az azóta eltelt napokban többszöri próbautazást tartottak és információkat gyűjtöttek az új rendszer működéséről, a járművekről és az utasok észrevételeiről. Tapasztalataik alapján a szolgáltatóváltás, a kezdeti kisebb-nagyobb nehézségek ellenére rendszerszintű problémák nélkül zajlott le - tartalmazza a rádiónkhoz eljuttatott közlemény. Pozitívumnak tartják, hogy a menetrend átdolgozásával új, közvetlen utazási lehetőségek nyíltak meg. Emellett több vonalon hozzájárult a pontosabb közlekedéshez a járatok menetidejének újraszámítása. Sajnálatos módon azonban több olyan probléma is felmerült az átállást követően, amelyeket már korábbi közleményeikben előre jeleztek. Továbbra is legfontosabb megoldandó feladatnak tartják a csuklós autóbuszok arányának a növelését. A járműpark bővítése nélkül ugyanis szeptembertől sokkal komolyabb zsúfoltságra kell számítani. Ezenkívül nagy hiányosságot tapasztaltak az utastájékoztató rendszer működésében. További problémát jelent a menetrendszerűség és menetrend betartása. Véleményük szerint szintén nagyon fontos megoldásra váró feladat, hogy a tervezett és vizsgált jegy és bérlettípusoknál is szélesebb választékot biztosító, a különféle utazási szokások igényeit lefedő, kedvezményeket is tartalmazó tarifarendszer kerüljön bevezetésre. A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület szakemberei úgy vélik, hogy a szolgáltatóváltással olyan új lehetőségek nyíltak Debrecen számára, melyek alapjai lehetnek a minőségi közösségi közlekedésnek .
|
|