Egységes tömegközlekedési tarifarendszer Debrecenben
2009-06-19 - 07:31:34

Az utazók többsége jól jár az új, egységes helyi tömegközlekedési tarifa- és bérletrendszerrel, amelyet július 1-jétől vezetnek be - közölte Kósa Lajos polgármester. A jelenlegi három bérletfajta helyett egységes kombinált bérletet vezetnek be, s ezzel mindhárom járműtípuson lehet utazni. Július 1-jétől 5 százalékos áfaemeléssel kell számolni, ennek ellenére lesz olyan bérletkombináció, amelynek az ára csökken Debrecenben. Az általános összevont városi kombinált bérlet 6.980 forint helyett 5.890 forintot kell érte fizetni. Csökkenne a kombinált tanuló- illetve nyugdíjasbérletek ára is: az új áfával számított 3.650 forint helyett 2.980 forintra. Egy vonaljegy ára egységesen 240 forintba kerül július 1-jétől, ha a járművön vásárolják meg, akkor 300 forintot kell érte fizetni. Az új tarifarendszer bevezetésével egyidejűleg - amelyet a közgyűlésnek még el kell fogadnia - megszűnnek a korábbi szakaszhatárok, vagyis átszállás nélkül el lehet jutni majd a város egyik végéből a másikba.



További cikkek a témakörből
Hozzanak létre Nemzeti Katasztrófa Alapot!
2009-06-19 - 07:32:04

Távcsöves bemutatók Debrecenben is
2009-06-19 - 08:00:01

Csak a két önkormányzat részvételével alakítana gazdasági társaságot az egri kórház működtetésére Eger
2009-06-18 - 17:29:25

A hónap végéig kérhetnek támogatást az önkormányzatok a jégverés miatt
2009-06-18 - 16:12:58


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu