Orosz házidöntő lesz női egyesben a 16 millió euró összdíjazású francia nyílt teniszbajnokságon, miután a hetedik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova a legjobb négy között csütörtökön legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt. Kuznyecova ellenfele a szombati fináléban honfitársa, a világelső Dinara Szafina lesz, aki a szlovák Dominika Cibulkovát búcsúztatta.
A Magyar Öttusa Szövetség elnöksége jóváhagyta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány előterjesztését, eszerint hét hazai versenyző utazik a június 25. és 30. között sorra kerülő lipcsei Európa-bajnokságra. Marosi Ádám, Németh Róbert, Tibolya Péter, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Vörös Zsuzsanna versenyez majd. Pálvölgyi Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a férfiaknál adott az összeállítás, ha azonban valaki esetleg megsérül a hagyományos versenyben, akkor a váltóra Demeter Bence ugrik be. A nők esetében a szakvezető még nem döntötte el, ki kerül a hagyományos csapatba, illetve a váltóba.
A kettesek díjhajtását követően a Lázár-testvérek vezetnek a vecsési nemzetközi fogathajtóversenyen, amely ebben a kategóriában a második, egyben utolsó válogató a magyarok számára az augusztusi, kecskeméti világbajnokságra.
A magyarok igen jól szerepeltek, hiszen az első tízben nyolc hazai hajtó végzett, a díjhajtást esélyeshez méltóan a vb-címvédő, hétszeres világbajnok Lázár Vilmos nyerte. Mögötte hatszoros világbajnok öccse, Lázár Zoltán a második, míg a harmadik - kisebb meglepetésre - Lantos Gábor. Ma a négyesfogathajtók díjhajtásával folytatódik Vecsésen a Világkupa-forduló.