Fellebeztek az olaszliszkai elkövetők
2009-05-29 - 16:40:51

Valamennyi vádlott fellebbezett az olaszliszkai "lincselés" ügyében első fokon hozott bírósági ítélet ellen. A mai, miskolci tárgyaláson Czibrik Attila, a bírói tanács vezetője úgy fogalmazott, hogy az ítélethozatalkor az enyhítő körülmények súlytalanok voltak a súlyosbító körülmények mellett. Valamennyi vádlott különös kegyetlenséggel követte el tettét. Szögi Lajost szó szerint agyonverték, szándékuk az ölésre irányult, mondta el Czibrik Attila a bírósági tárgyaláson. Elhangzott az is, hogy a vádlottak nem tanúsítottak megbánást, rendkívül brutális módon, emberi mivoltukból kivetkőzve bántalmazták az áldozatot, miközben több tíz helyi lakos közönyösen nézte végig a gyilkosságot.
A bírói tanács vezetője a tárgyaláson kijelentette: Ki kell mondani, lincselés jellegű bűncselekmény történt. Minden vádlott fellebbezett az ítélet ellen. Az utolsó szó jogán a nyolcadrendű vádlott jelezte, hogy részleges beismerő vallomást szeretne tenni. Czibrik Attila úgy reagált, hogy ezzel már elkésett.



További cikkek a témakörből
Mátészalkai zarándokok a romániai buszbaleset sérültjei
2009-05-29 - 16:41:28

Triffa Ágnes újra Debrecenben
2009-05-29 - 16:49:06

Gyerekek raboltak Kölcsén
2009-05-29 - 15:17:14

Tréfás György is a halhatatlanok társulatában
2009-05-29 - 14:41:10


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu