Joseph Haydn halálának 200. évfordulóján, vasárnap a Debreceni Kodály Kórus és a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar Vásáry Tamás vezényletével adja elő A teremtés című oratóriumot Balatonfüreden. A cívis város és a Balaton-parti település már korábban is együttműködött és a kapcsolat erősödik - emelte ki Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Halász János, Debrecen alpolgármestere ma Budapesten, közös sajtótájékoztatón. A grafikusművészek debreceni Ajtósi Dürer Egyesülete évek óta kiállít Balatonfüreden, az alapgondolat kiterjesztéseként pedig a magyar kultúra napját januárban már együtt ünnepelte a két város. A vasárnapi hangversenyt a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban tartják, az együttműködés pedig azzal folytatódik, hogy a 18. Jókai Napok vendége június 4. és 7. között a cívis város lesz. Az idei, 184. balatonfüredi Anna-bálra pedig Debrecenből két feldíszített virágkocsi is érkezik, így Balatonfüreden is élvezhető a méltán híres - idén 40. - virágkarnevál hangulata.