A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes és Czink Melinda is a selejtezőből érkező ellenféllel kezdi meg szereplését a vasárnap rajtoló francia nyílt teniszbajnokság 128-as főtábláján.
Szabadkártyát kapott, így van esélye megvédeni 2005-ben szerzett címét Asztalos István ejtőernyős célbaugrónak a júliusi Világjátékokon, Tajvanban.
Kisebb vádlisérülést szenvedett Ronaldo, brazil világbajnok labdarúgó. Ennek nyomán nem léphet pályára szombaton a dél-amerikai ország bajnokságában, illetve valószínűleg a Brazil Kupa jövő szerdai elődöntőjében a Vasco da Gama ellen sem.
Életének 28. évében elhunyt Robert Müller, a német jégkorong-válogatott hosszú ideje agytumorral küszködő kapusa. A 127-szeres válogatott hálóőr agyából 2006 novemberében távolítottak el egy rosszindulatú daganatot, kemoterápiás kezelés következett, két hónappal később pedig már ismét a nemzeti csapatban védett. Ott volt tavaly a kanadai világbajnokságon, majd idén januárban bejelentette visszavonulását.