Csökkenteni kell az áfa mértékét és a vállalkozások terheit, fontos, hogy ne szülessenek fogyasztást visszavető gazdasági döntések ? mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke Debrecenben. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén elmondta: a mostani helyzeten mindenképpen változtatni kell, mégpedig a fogyasztást ösztönző intézkedésekkel, elsősorban a kis- és középvállalkozókat érintve. Ennek egyik eszközeként említette az áfa csökkentését. A vállalkozói szektorba jelenleg 1600 milliárd forint megy, azonban ennek csupán a töredékéhez jutnak hozzá a kis- és közepes vállalkozások annak ellenére, hogy a szektorban dolgozók 60 százalékát ők foglalkoztatják. Ezen az aránytalanságon mindenképp változtatni kell ? fogalmazott.