Egyre többen vezetik félre a rendőrséget Debrecenben azzal, hogy bejelentik autójuk eltűnését. A tulajdonosok azért hazudnak, hogy kibújjanak a törlesztő részletfizetési kötelezettségük alól - közölte ma a Debreceni Rendőrkapitányság szóvivője. Tavaly a bejelentett 26 gépjárműlopásból 19 esetben derült ki a hazugság 2009. első negyedévében a bejelentetett 17 gépjárműlopásból már 9 esetben bizonyították a rendőrök, hogy nem lopták el az autót. Juhászné Kiss Katalin hozzátette az anyagilag rossz helyzetbe került tulajdonosoknak tudniuk kell, hogy a nyomozók előbb-utóbb minden turpisságra rájönnek. Ezért a kezdetben sértettként feljelentő személyből, hamar gyanúsított lesz, és a hamis tanúzás, hatóság félrevezetése, illetve egyéb bűncselekmények miatt épp ellenük indul majd büntetőeljárás.