Sport
2009-05-18 - 17:23:17


Jelenleg 220 fiatal magyar sportoló készül az első nyári ifjúsági olimpiára, amelynek Szingapúr ad otthont 2010 augusztusában, és ahol 26 sportágban rendeznek egyéni, illetve csapatversenyeket. A 14-18 évesek ötkarikás csúcstalálkozóján 201 aranyérmet osztanak ki, és a felnőtt olimpiákéhoz képest csökkentett program szerint országonként egyéniben összesen legfeljebb 70 fiú és lány indulhat. Az I. nyári ifjúsági olimpián összesen 3600 sportoló vehet részt.

A Daily Mail című brit lap szerint több angol élvonalbeli egyesület is szeretné megszerezni a nyári átigazolási időszakban Juhász Rolandot, a belga Anderlecht magyar válogatott védőjét. Az újság internetes kiadásában olvasható hírben a futballista értékét 5 millió fontra (1,6 milliárd forint) becsülik. Az érdeklődők között az Aston Villát, az Arsenalt, a Tottenhamet, a Boltont említik, de kiemelik, hogy az Internazionale és több német élklub is figyeli a 25 éves Juhászt.

A Madridban negyeddöntőig jutott Szávay Ágnes nyolc helyet javítva ismét a 30. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, míg Czink Melinda maradt 61. A rangsort továbbra is a spanyol fővárosban diadalmaskodó orosz Dinara Szafina vezeti.



További cikkek a témakörből
Elbúcsúztatták...
2009-05-19 - 09:40:36

A Pannon Guard 120 millió forintért bilincsel Debrecenben
2009-05-19 - 09:41:33

Több mint 200 diák vett részt a Lázár Ervin Prózamondó Versenyen.
2009-05-18 - 17:22:53

Családi nap ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal Debrecenben
2009-05-18 - 17:17:11


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu