Korábban olyan információ látott napvilágot, hogy elállt a szerződéstől a debreceni repülőtér új tulajdonosa, illetve üzemeltetője, a Xanga Holding Zrt. Dr. Kovács Zoltán, kommunikációs tanácsnok közleményében azt írta a hírre reagálva: a XANGA Kft. február 25-én és 26-án kelt két levelében arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a pénzügyi-finanszírozási válság hatásai miatt a szerződésekben szereplő 90 napos határidő alatt a vételár megfizetéséhez a banki finanszírozást egyelőre nem tudta biztosítani, így szerződésszerűen járt el. Ez azt jelenti, hogy a cégnek egyelőre szerződésből fakadó kötbérfizetési kötelezettsége nem keletkezett. A levelében foglaltak szerint továbbra is szándékában áll a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettségét teljesíteni, ezért a fizetési határidőt illetően a szerződés módosítására tett javaslatot. Ezt a polgármester a közgyűlés következő ülésére terjeszti elő.