Sport
2009-02-26 - 17:12:04

Arn Gréta három játszmában vereséget szenvedett Venus Williamstől, így nem jutott be a negyeddöntőbe az acapulcói salakpályás tenisztorna 220 ezer dollár összdíjazású női versenyében. A világranglistán 160. helyezett magyar játékos remekül helytállt a rangsorban ötödik, hétszeres Grand Slam-győztes amerikai riválisával szemben.


"Pénteken 18 órától a DEKE NB I A csoportos kosarasai a remek formában lévő Szolnoki Olaj gárdáját fogadják az Oláh Gábor utcában. A vendégek számára a felsőházi rájátszás a tét, a debrecenieknek pedig a biztos bentmaradás miatt kiemelten fontos ez a találkozó. A hírek szerint legalább 200 szolnoki drukker is ellátogat Debrecenbe, így bizonyára remek hangulatú derbire számíthatnak a nézők. A DEKE csapatában hazai pályán először lép pályára az új, NBA-t is megjárt kosaras, Ray Weathers."


Elnökségi ülést tartottak ma az MLSZ székházában. Több jelentős esemény előkészületeiről tárgyaltak a szakemberek. Például a jövő januári, Budapesten és Debrecenben rendezendő futsal Európa-bajnokságról is. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az UEFA szakértői március 9-12. között tartanak helyszíni szemlét Budapesten és Debrecenben, s ezt követően lesz végleges költségvetése a januári kontinenstornának.





További cikkek a témakörből
Megnyílt 32. Utazás 2009. nemzetközi idegenforgalmi kiállítás
2009-02-27 - 07:55:14

Lelesz György az új vezető
2009-02-27 - 07:56:08

Átszervezi és összevonja 3 kórházát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
2009-02-26 - 17:11:16

Vidéken nagyobb a hajléktalan-probléma, mint Budapesten
2009-02-26 - 17:09:38


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu