A héten két fontos mérkőzés vár a kézis lányokra. Előbb holnap mérettetnek meg egy Magyar Kupa meccsen Hódmezővásárhelyen, a legjobb négy közé jutásért lépnek pályára a lányok. Szombaton pedig egy bajnoki összecsapás miatt utazik a DVSC Aquaticum Békéscsabára.
Marosi Katalin hétfőn a selejtezőből feljutott a főtáblára a 220 ezer dollár összdíjazású bogotai női tenisztornán, melynek első fordulójában honfitársával Arn Grétával találkozik kedden. A világranglistán 181. helyezett Marosi a kvalifikáció utolsó körében az argentin Soledad Esperónt győzte le két játszmában.
Akár Budapesten is kezdheti a 2009-es szezont Overdose, a magyar csodaló, amely eddigi 11 galoppfutamán veretlen maradt. Ribárszki Sándor, a négylábú trénere az MTI-nek elmondta, hogy a tervek szerint április 19-én a Kincsem Lovasparkban Magyarországon még nem látott összdíjazású versenyt tartanak.
Pénteken eldől, hogy David Beckham marad-e az AC Milanban, vagy vissza kell térnie a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatához - mondta Adriano Galliani, az olasz klub ügyvezetője. Olasz lapok ma arról írtak, hogy egy egész delegáció utazik majd hamarosan Milánóból Los Angelesbe, hogy megállapodjanak a játékosról.