Összefogtak a bölcsészettudományi karok
2009-01-24 - 12:49:58

A szegedi, a pécsi, a debreceni, a miskolci egyetem, illetve az ELTE közti megállapodás szerint az aláíró intézményekben végzett BA szakos hallgatók oklevelét az intézmények kreditelismertetési eljárás nélkül elfogadják, vagyis kölcsönösen elismerik az egymás egyetemén alapszakon teljesített 50 kredites képzéseket.

Öt nagy egyetem bölcsészettudományi karának dékánja írta alá az Educatio kiállítás pénteki nyitónapján azt a megállapodást, amely a mesterszakos felvételi rendszer karok közti átjárhatóságát segíti. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem dékánja, Dezső Tamás szerint ennek az a célja, hogy megőrizzék a tudományegyetemeken szerezhető bölcsészettudományi mesterszakos diplomák értékét.A szegedi, a pécsi, a debreceni, a miskolci egyetem, illetve az ELTE közti megállapodás szerint az aláíró intézményekben végzett BA szakos hallgatók oklevelét az intézmények kreditelismertetési eljárás nélkül elfogadják, vagyis kölcsönösen elismerik az egymás egyetemén alapszakon teljesített 50 kredites képzéseket. Az egyetemek közötti megállapodás kezdete a közös mesterfelvételi keretrendszer kialakítása volt, további terve az egyetemeknek, hogy közös írásbeli felvételit dolgoznak ki a bölcsészettudományi mesterfelvételik tekintetében - írja az Edupress.



További cikkek a témakörből
Nyílt nap az egyetemen
2009-01-26 - 08:38:12

Holnap lesz Debrecenben a kupadöntő
2009-01-26 - 08:39:17

Egy debreceni ügyvezető lett az év menedzsere 2008-ban
2009-01-23 - 17:09:54

Márciusban folytatódik a Tisza-híd felújítása
2009-01-23 - 16:03:11


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu