Több órán át tárgyalt tegnap a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatója az afgán kolóniával a Debreceni Befogadó állomáson. Több kérdésben, mint a munkavállalás és a gyerekek iskolázatása, sikerült megegyezniük, mert erre korábban is megvoltak a jogi feltételek. A menekültstátuszról azonban nem közeledtek az álláspontok: továbbra sem kaphatnak útlevelet, és nem hagyhatják el az országot sem. Ezért újabb tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba, melyeket be fognak jelenteni előzetesen. Debrecenben 598 lakója van a befogadó állomásnak, ebből 40 afgán.