30 afgán állampolgár kezdett éhségsztrájkot a budapesti Szent István Bazilikában tegnap délután. Debrecenből mentek Budapestre, a menekültstátusz elérése érdekében folytattak éhségsztrájkot. Sikerült velük megegyezni, így késő este hagyták el az épületet. Hogy pontosan mit ígértek nekik, egyelőre nem tudni. A Független Hírügynökség szerint egy autóbusszal vissza is jöttek a debreceni befogadó állomásra. Délután fél 3-kor mentek be az épületbe, ahol leültek a földre. A rendőrség az épület környékét is körbekordonozta. Öt órán át demonstráltak. Kiderült, hogy elégedetlenek életkörülményeikkel, többen személyes sérelmeikről is beszámoltak.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékese a helyszínen tartózkodott, és elmondta: az afgánok a külföldiekre vonatkozó szabályok szerint szabadon mozoghatnak, és munkát is vállalhatnak Magyarországon, ráadásul különböző támogatásokra is jogosultak. Tavaly júniusban egy átjátszó-toronyra mászott fel négy afgán Debrecenben, hogy menekültstátuszt kapjanak, végül meg is kapták a szükséges dokumentumokat. Néhány nappal később - ugyanezt követelve - két kurd menekült mászott fel egy magasfeszültségű oszlopra szintén Debrecenben. Két és fél óra múlva maguktól lemásztak, később garázdaság miatt bíróság elé állították őket.