December 04. Csütörtök
2008-12-03 - 12:54:40

9.00-12.00 KÖZÖTT ?Angyalfia vásár?, AZAZ A Karácsonyhoz kötődő kis ajándéktárgyak vására lesz a Kismacsi Közösségi Házban.

10.00 és 14.00 órától Andersen-mesék és meglepetés várja a Vojtina Bábszínházba látogatókat. 10 órától ?Paradicsom mezejében? címmel dramatikus játék is lesz bábkészítéssel. Ugyanitt ma 13 órakkor nyílik meg a Napraforduló címet viselő Árvai Anikó és Vetró Mihály, a Népművészet Ifjú Mestereinek munkáiból nyílt tárlat, melyet január 11-ig van lehetőség meglátogatni.

10:30-tól a Víg Kamara Színházban az ÁGACSKá-t adják elő a Csukás István bérleteseknek, 14 órától pedig a Lázár Ervin bérlettulajdonoson nézhetik meg ugyanezt. 19 órától a Csokonai Színházban az EGY ÉJ VELENCÉBEN című darabot játszák a Latabár Kálmán bérleteseknek, míg ugyanekkor a Horváth Árpád Stúdiószínházban az OLYMPIA lesz műsoron.

A december 03. - december 06 között megrendezésre kerülő Debreceni Irodalmi Napok, a magyar irodalmi közélet egyik legjelentősebb szakmai eseménye. Országos fóruma különböző irodalmi felfogások, irányzatok képviselőinek, a kortárs irodalom minden érdemleges törekvésének. Az utóbbi években szaktudományos jelleget öltött rendezvény középpontjában az alkotók és az alkotások állnak.
A Debreceni Irodalmi Napok mai programja:
11.00 órától A Debreceni Könyvszemle és a Debreceni Irodalmi Napok közös ünnepélyes megnyitójára kerül sor a Kölcsey Központ Nagytermében. A rendezvényeket megnyitja: Halász János alpolgármester, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke.
14.00 órától Népszerű irodalom-tudományos tanácskozás veszi kezdetét a Bálteremben. Főelőadók: Veres András, Kamarás István.

Fél évtizedes jubileumához érkezik idén a Debreceni Könyvszemle, amelyet ebben az esztendőben a nagy múltú Debreceni Irodalmi Napokkal együtt rendez meg a Debreceni Nyelviskola 2008. december 4-6. között. A változatos és gazdag programok lényegében december egész első hetét betöltik, s szinte minden korosztály számára tartogatnak érdekességeket. Az esemény központi témája ezúttal a mese lesz.

A Megyei Könyvtárban és Művelődési Központ Szivárvány-termében 14.00 órától kézműves foglalkozást vezet Móré Krisztina, ahol a Mikulás készítés rejtelmeit lehet elsajátítani.

14.00 órától az újkerti óvodásoknak és kisiskolásoknak a Magvető Bábcsoport közreműködésével ?Jöjj el kedves télapó! címmel Mikulás-napi ajándék bábműsort adnak elő az Újkerti Közösségi Ház Mozi termében.

A TURMALIN HÁZ-ban 16:30-tól a SZERETETGOMBÓC-BABAVÁRÓ klub keretében az ?ssejt megőrzésről és a Csecsemőápolás gyakorlati kérdéseiről tart előadást Barta Andrea védőnő. 18 órától Bíró Éva arctorna tréner mutatja be, hogyan lehet arcizom tornával küzdeni a ráncok ellen.

17.00 órai kezdettel nyílik meg Tóth Miklós festőművész kiállítása ?PATERNOSTER? CÍMMEL A Mű ? Terem Galériában. 18 órától a művész kötetlen bezélgetést folytat a látogatókkal. A tárlat December 30-ig tekinthető meg.

17 órától Gyenis Tibor képzőművész kalauzolja az érdeklődőket saját munkái között, a 7490 Egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység című kiállításon a MODEM-ben.

17 órától a Szent József-gimnáziumban ?Az ikon mint a biblia képmása a karácsonyi előkészületek tükrében? címmel Marincsák László görög katolikus lelkész tart előadást.

Ma 18.00 órakor a Déri Múzeum Dísztermében mutatja be Görömbei András egyetemi tanár Dr. Csiba László Kérem! Boncoljanak fel! Egy orvos hallomásai című novelláskötetét, mely témájában egyedülálló, hiszen egy orvos szemével láttatja egy kórház mindennapjait. A kötet szerzője ? a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Neurológiai Klinikájának vezetője ? a mű megírásakor nagyrészt saját, a klinikán szerzett tapasztalataira támaszkodott.

20. 30-tól a Bakelit Kávéházban az Alföld-díjasok estje keretében Alföld-díjat osztanak ki Imre László akadémikusnak, Kőrösi Zoltánnak és Szilágyi Ákosnak.
A díjazottakat méltatja: Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője. A beszélgetést vezeti: Szirák Péter.

December 7-ig fogadja a látogatókat a Hajdú-Bihar megyei Alkotó Pedagógusok Kiállítása a Déri Múzeum Dísztermében.

Előzetes:

Fontos!

Thomas Gold. Ez a név garantálja a magas színvonalú house stílust és napjaink legütősebb zenéit valamint egy olyan hangulatot, amelyet eddig csak világszínvonalú klubbokban ismerhettek. A német sztár dj ? producer az elektro ? house zene egyik legmeghatározóbb személyisége. Thomas Gold holnap este a Lovardában áll a lemezjátszók mögé. A sztár előtt Antonyo és Dj Pálóczi gondoskodik a hangulatról.



További cikkek a témakörből
December 05. Péntek
2008-12-04 - 13:16:38

December 09. Kedd
2008-12-08 - 12:55:23

December 03. Szerda
2008-12-02 - 13:05:17

December 02. Kedd
2008-12-01 - 13:17:00


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu