10.00 órától a gyerekeknek kedveskedik ?Hull a dér, jön a tél? címmel az a játszóház, melyet a Tímárházban tartanak.
Ezen a hétvégén megkezdődik a kettes és négyes-fogatok hatfordulós téli ?fedeles-bajnoksága?. Az első viadalt ma 10 órától tartják meg a hortobágy-mátai fedett lovardában, ahol világbajnokokkal teletűzdelt népes, 35 fogatból álló mezőny méri össze tudását.
10 órától a Debreceni Jóga Egyesület központjában ?Beavatás és képzés a szakrális festészet, a csakrák és a mandalák világába? címmel Hummel Rozália tart előadást.
Reggel 10 órától másnap ?kivilágos-kivvirradtig? ünnepli tízéves jubileumát a hagyományörző Motolla Egyesület a Homokkerti Közösségi Házban. A délelőtti gyermekkuckóban kézművességgel, népi játékokkal múlathatják az időt a gyerekek. Délután a Napraforgó Waldorf Iskola tanárai és diákjai gondoskodnak közös játékról, majd együttes alkotásról, a gyermekek és a szüleik örömére. 17 órától a debreceni Baranta csapat mutatja be, milyen lehetett eleink harcművészete. A Helység kalapácsának bábszínházi változatát 20 órától adja elő a híres kéttagú pécsi MárkusZínház, rá egy órával kezdődik a Motolláré, ?azaz helyi ízekbnen sem szűkölködő táncmulatság? a Törköly zenekarral.
A TURMALIN HÁZ-ban ma is a cukorbetegség jegyében folynak előadások 16 órától.
17.00 órától a Víg Kamaraszínházban az Unokák-Nagyszülők bérletsorozat keretében Glinka, Csajkovszkij, Rachmaninov műveiből hallhatnak összeállítást.
A Víg Kamara Színházban 17.00 órai kezdettel a Debreceni Filharmonikus Zenekar rendezvényére várják a komolyzenék kedvelőit.
A Debreceni Kőr Dáma Egyesület este 18 órai kezdettel rendezi meg 10. Jubileumi Jótékonysági estjét Debrecenben, a Kölcsey Központban.
Az est igazi különlegessége az éjféli borárverés, ahol jelentős honi pincészetekből igazi ritkaságszámba menő tételekre lehet majd licitálni. Az est másik különlegessége Naray Tamás divattervező, a Szombat esti láz ruháinak tervezőjének divatbemutatója lesz, aki a csodálatos ruhák mellett díjnyertes kutyusokkal teszi a estet színesebbé.
19.00 órától a Latinovits Zoltán bérletesek tekinthetik meg a Ribillió Rómában című darabot a Csokonai Színházban.
Földi Péter Kossuth-díjas festőművész kiállítása November 28-ig várja a látogatókat a Debreceni Mű-Terem Galériában.
A ?Beszélő állatok? című kiállítás december 8-ig látható a Kölcsey Központ Kiállítótermében.
Sz. Hajdú Katalin és Szász Endre közös kiállításának November 30ig ad otthont a Misztika Galéria.
Az ?Ezerarcú fa? címet viselő Fafaragó tárlat december 31-ig látogatható a Tímárházban.