MA délelőtt érdemes kilátogatni a Mikepércsi útra, ahol 9 órakkor nyit a My Box BEVÁSÁRLÓ KÖZPONT!
Az elmúlás gondolata, a közelgő tél visszakanyarít az élethez: erre utal sok novemberi népszokás, amelyekből néhányat megidéz a Kismacsi Közösségi Ház, ahol ma 10 órától tartják a Márton-napi sokadalmat Szent Mártonra emlékezve ? aki alázatból ki akart térni a püspökké választás elől, s a ludak közé rejtőzött. A jószágok gágokásukkal elárulták, ezért a Márton-lúdja szófordulat, ezért kell libát enni Márton napján. Az új bor is ekkor kóstolható meg először: Márton az új bor bírája. Lesz libabábkészítés óvodásoknak, főzés, tánc a Macsi Nyugdíjas Klub és a Napraforgó Waldorf Iskola közreműködésével.
A Vojtina Bábszínházban 10.00 és 14.00 órai kezdettel A fülemüle című darabot nézhetik meg a gyerekek és szüleik.
14 órától a DAB-székházban ?Vallás és műveltség a kora újkorban? címmel szakkönyv-bemutatót és kedvezményes könyvvásárt rendeznek.
17 órakor nyitja meg kapuit Gonda Zoltán festőművész kiállítása a Józsai Közösségi Házban. A tárlat december 3-ig áll a látogatók rendelkezésére.
A kiállítást megnyitja: Vitéz Ferenc. Közreműködik: Vranyec Artúr színművész, Dr. Borosné Toplenszki Tímea, Hőgye Zsófia és Lajter Bettina fuvola triója.
A TURMALIN HÁZ-ban 18:00 órától egyrészt Villás Béla tart előadást Álmok, mint információhordozók. Álmok, mint a teremtés lehetőségei címmel. Másrészt ugyanekkor a Szeretet iskolája klub is várja vendégeit Tóth László vezetésével.
A Világjáró klub keretein belül 18 órától a Gyermekklinika tantermében Szűcs Kálmán tart előadást: Túrák a Balkáni hegyekben címmel.
19.00 órától a Csokonai Színházban ezúttal a Szendrő József bérlettel rendelkezők tekinthetik meg a Ribillió Rómában című művet. Szintén 19.00 órától a Horváth Árpád Stúdiószínházban a Csavargók tízparancsolata lesz műsoron.
A Kölcsey Központban 19.00 órától Zorán koncertezik.
Sz. Hajdú Katalin és Szász Endre közös kiállítása November 30-ig fogadja a látogatókat a Misztika Galériában.
Az ?Ezerarcú fa? címet viselő fafaragó népművészeti kiállítás december 31-ig látogatható a Tímárházban.
Ingyenes internet-előadások Hajdú-Bihar megyében
A Magyar Telekom ingyenes internet-előadása során másfél-két órában gyakorlati példákkal
alátámasztva mutatják be a számítógép és az internet használatát és hasznos tippeket adnak ahhoz, hogy Ön is örömét lelje a világháló felfedezésében. Az előadások végeztével minden résztvevő internet-használatot segítő füzetet kap ajándékba.
Várjuk jelentkezését az ingyenesen hívható 06 80 204 850 telefonszámon vagy a www.magyartelekom.hu weboldalon!
Az Internetismeretek kezdőknek című előadások helye és időpontja:
Debrecen
November 17. 14.00 óra
November 18. 16.00 óra
November 26. 14.00 óra
November 27. 9.00 óra
Helyszín: Hotel Aranybika ? Hajós Alfréd terem
Cím: Piac utca 11-15.