Többszörösen megszegte a szabályokat a Fehérgyarmatnál lezuhant gép pilótája
2008-11-07 - 07:52:46

Többszörös szabályszegést követett el a június 20-án Fehérgyarmatnál lezuhant L-39-es Albatros repülőgép pilótája - tájékoztatta az október 20-án hozott ügyészségi határozatról Ludmán Zsolt alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség vezető helyettes ügyésze az MTI-t. A balesetben a gépen tartózkodó két pilóta, a repülőt vezető főhadnagy és a kabinfigyelőként ott levő alezredes életét vesztette. A repülési szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat megállapításai szerint a főhadnagynak a repülési tervtáblában június 20-ra útvonal-repülési feladatot határoztak meg az Albatrossal. A konkrét repülési tervet már a pilótának kellett kidolgoznia, s ekkor követte el az első szabályszegést, ugyanis légifelderítést is betervezett Mátészalka és Fehérgyarmat térségébe, amire sem vezényelve, sem kiképezve nem volt. Felhívta ismerősét, és több hozzátartozóját hogy ott fog repülni és nézzék meg. További szabálytalanságot követett el a pilóta, amikor 30-50 méterre leereszkedve 4 perc 40 másodpercen keresztül műrepülő elemeket mutatott be, amivel számos, a légtérhasználattal kapcsolatos rendeletet is megsértett. A műrepülő-bemutató után úgynevezett bal harcfordulót hajtott végre, alacsony magasságból, kis sebességgel kezdte meg a manővert, ami végül a tragikus kimenetelű, két halálos áldozatot követelő balesethez vezetett.



További cikkek a témakörből
Sport
2008-11-07 - 08:36:10

Baleset Debrecenben
2008-11-07 - 11:21:51

Jön a Társulat
2008-11-07 - 07:15:15

Debreceni Irodalmi Napok
2008-11-07 - 07:14:38


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu