A DVSC-TEVA szombaton, 18 órától a Diósgyőr ellen vívja őszi utolsó hazai bajnoki mérkőzését. A Soproni Liga 14. fordulójában ? azaz az utolsó előtti fordulóban ? a tabella élén álló Loki a 13. helyezett miskolci gárdát látja vendégül, amely eddig mindössze háromszor győzött, valamennyi alkalommal hazai pályán. Az új edző, Sisa Tibor által dirigált vendégcsapat az U-19-es válogatott sikeredzőjével eddig három mérkőzésen kétszer nyert, és egyszer veszített. Herczeg András klubmenedzser a keret tagjai közül semmiképpen sem számíthat Takács Zoltánra, aki az MTK ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját. Hiányozni fog Máté Péter is, aki a Ferencváros elleni NB II-es találkozón sérülést szenvedett, így feltehetően 6-8 hetet ki kell hagynia.