Kivonultak az MSZP, az SZDSZ és a Független Fórum önkormányzati képviselői ma a debreceni közgyűlésből, mert a jobboldali képviselők megszavazták, hogy zárt ülésen tárgyaljon a testület a helyi repülőtér privatizációjáról. Az ülést követően Kósa Lajos polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a repülőtér üzemi területét 75 évre bérbe adták a Xanga Holding Zrt.-nek, a mellette lévő mintegy 140 hektáros területet eladták a cégnek 4,4 milliárd forintért. Egyidejűleg értékesítették a Xangának az Airport Debrecen Kft.-t is 700 millióért, így összesen 5,1 milliárd forintot fizet a cég a reptérért, négy év alatt, ütemezve. Kósa Lajos szerint az értékesítéssel jól járt az önkormányzat, nem áron alul adta el a repteret. Eddig összesen 3,2 milliárdot költöttek rá, amiből 1 milliárd támogatás volt, vagyis az önkormányzatnak eddig 2,2 milliárdba került a repülőtér. Herdon István, a Xanga vezetője közölte: ötéves repülőtér-fejlesztési tervük van, s egyenlő arányban kívánják növelni a személy- és a teherforgalmat. Logisztikai központot építenek a repülőtéren, amire később csomagolóipar, kereskedelem is ráépülhet, s mintegy 8-10 ezer munkahely jöhet létre - fűzte hozzá. Az MSZP korábban kezdeményezte, hogy vegyék le napirendről a repülőtér ügyét, mert a párt szerint a fideszes többségű önkormányzat áron alul privatizálja a repülőteret. Az SZDSZ hasonló okokból nyílt tárgyalást javasolt, mint ahogy a Független Fórum képviselője is, ezért vonultak ki a zárt tárgyalásról.