Veszélyben a magyar vízi szárnyas ágazat
2008-11-05 - 14:26:16

A több száz éves hagyományokkal rendelkező magyar vízi szárnyas ágazat létét veszélyezteti az állatvédők tevékenysége eredményeként kialakult helyzet - jelentette ki Szabó Miklós, a debreceni Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója ma Debrecenben. A hazai húsliba termelés 40 százalékát, évente 1 millió 200 ezer húslibát előállító, elsősorban az elmaradott nyírségi térségekben mintegy 200 családnak közvetlenül, további 200-nak közvetetten munkát biztosító cég vezetője élesen bírálta a Négy Mancs Állatvédő szervezet támadásait, ami veszélybe sodorta az ágazatot. A hízott állatok gépi tömését kifogásoló szervezet nyugat-európai reklámkampányának következtében gyakorlatilag leállt a hízott liba- és kacsamáj, de a hússzárnyasok kivitele is Magyarországról a hagyományos német és osztrák piacokra. A szakember szerint nem kizárt, hogy gazdasági érdekek húzódnak meg a háttérben. A magyar állatorvosi kamara kiterjedt vizsgálata ugyanis megállapította, hogy nem állatkínzás a gépi tömés, sőt: sokkal kíméletesebb, mint a még több helyen alkalmazott kézi tömés.



További cikkek a témakörből
Kihelyezett tanszék a Állat- és Növénykert
2008-11-05 - 14:45:20

Új parkolót avattak ma a TEVA-nál
2008-11-05 - 16:11:55

Debreceni repülőtér-hasznosítás: a Fidesz a Xanga Holdingot támogatja
2008-11-05 - 14:25:32

Ma délután a DEAC pályán játszik a Loki
2008-11-05 - 10:50:15


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu