Sport
2008-10-31 - 17:40:22

A péntek déli határidőig összesen 13 pályázat érkezett be a Magyar Vívó Szövetség által meghirdetett kapitányi posztokra. A szövetség tájékoztatása szerint a három fegyvernem közül a kard és a párbajtőr kapitányi helyére öten-öten, míg a tőr szakvezetői posztjára hárman jelentkeztek.A pályázók személye jövő kedden 9 órakor válik ismertté, amikor a pályázat előkészítő bizottság vezetője ügyvéd jelenlétében bontja ki a lezárt borítékokat.


Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Siena szeretné szerződtetni Ronaldót, a legutóbb az AC Milannál szerepelt Aranylabdás csatárt. A súlyos térdsérülése után a nyáron csapat nélkül maradt brazil válogatott sztárnak gólonként fizetne a kiesés ellen harcoló együttes.


Elsőként a címvédő David Nalbandian jutott a legjobb négy közé a 2,27 millió euró összdíjazású párizsi fedettpályás férfi tenisztornán, a Mestersorozat kilencedik, utolsó állomásán. A nyolcadik helyen rangsorolt argentin nagyszerű játékkal győzte le a negyedikként kiemelt brit Andy Murrayt. Mindeközben a korábbi világelső Roger Federer hátsérülés miatt visszalépett a versenytől, a nyolc között az amerikai James Blake-kel találkozott volna: ezzel eldőlt, hogy a svájci klasszis 2003 óta először zárja az évet Mesterverseny-győzelem nélkül.









További cikkek a témakörből
Felborult egy tűzoltóautó Hajdúsámsonban, három sérült
2008-11-02 - 09:33:19
Hócza György, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) ügyvivője az MTI-nek elmondta: két héttel ezelőtt pontosan a felborult tűzoltóautó menettulajdonságait vizsgálták Győrben. Emlékeztetett rá: a szakszervezet nyáron vizsgálatot kezdeményezett, mert több sofőr is jelezte, hogy egyes járművek balesetveszélyesek, túl könnyen felborulnak. Mint mondta, a vizsgálatot végző cég jövő héten adja át a szakszervezetnek a jegyzőkönyveket, ezt követően ismertetik a nyilvánossággal a szakértő megállapításait.
Izgalmas meccs lesz ma a Nagyerdő fái alatt
2008-11-03 - 09:07:57

Gróf Tisza Istvánra emlékeztek
2008-10-31 - 15:32:38

Navigációs eszközök segítik a debreceni speciális mentőket
2008-10-31 - 15:25:39


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu