Az Olasz Nyelv Hete október 27-e és 31-e között kerül megrendezésre a Debreceni Egyetemen, változatos programokkal. Ma a nyelvoktatás és nyelvtanulás kerül előtérbe:8:30-tól az érdeklődők megtekinthetnek egy haladó szintű olaszórát, majd 10 órától az olasztanítás módszertanának legújabb eredményeiről hallgathatunk meg egy előadást Puskás Kata tolmácsolásában. Ezután este ? Pasolini életművéhez kapcsolódóan ? filmvetítésre kerül sor, a Mamma Roma c. alkotáshoz bevezetőt mond Annamaria Mastroviti, az Olasz Tanszék anyanyelvi lektora.
A Csapókerti Közösségi Házban 10.00-12.00 között Szünidei kézműves játszóházak (gyögyfűzés, nemezelés) várják a gyerekeket.
16.30-tól a Méliusz-könyvtárban a Helytörténeti esték programsorozat keretein belül Filep Tibor: ?Az a nap a miénk volt?. 1956. október 23-a debreceni története című tv-dokumentumfilmjének vetítésére kerül sor, és beszélgetésre nyílik lehetőség az alkotóval.
2008 októberétől új programsorozatot indul ?Mezon Teaház? címmel. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő program célja, hogy a résztvevők egy forró tea mellett, kötetlen beszélgetés formájában, szakember vezetésével minden alkalommal más és más témát járjanak körbe. Az első teadélután időpontja ma 17 óra, helyszíne: Mezon Galéria. A délután moderátora: Vas Imréné, diákjogi szaktanácsadó.
PROFIT FÓRUM elnevezésű országos rendezvénysorozata ma érkezik debreceni állomására a Kölcsey Központba. Az este célja a tőkepiacok sokszor bonyolultnak vélt világának egyszerű bemutatása és tőzsdei kereskedési technikák ismertetése érthető előadások segítségével.
Az előadások után kötetlen beszélgetésre, kérdések feltevésére nyílik lehetőség családias környezetben, kiváló ételek és italok elfogyasztása mellett. 17.30-tól várják az érdeklődőket.
A Horváth Árpád Stúdiószínházban 19.00 órától Földes László Hobo: Csavargók tízparancsolata című daradját nézhetik meg az érdeklődők.
Folytatódik Turi Gábor előadása, melyben a leghíresebb jazzkiadó lemezeiből válogat?Mindez a Galéria Cafe-ban 20 órától.
21.00 órától a Campus Party keretein belül a Lovardában Majka feat. Tyson & Pápai Joci és dj. Pálóczi gondoskodik a hangulatról.
Semsey Andor emlékkiállítása november 2-ig fogadja a látogatókat a Déri Múzeum Kupola Termében.
Péreli Zsuzsa képzőművész kiállításának Október 31-ig ad otthont a Mű-terem Galéria.
Magyarország legnagyobb természetfotó pályázatának díjazott alkotásaiból rendezett Országos vándorkiállítás, mely a ?Béres csepp - Az év természetfotósa 2007? címet viseli Október 30-ig látogatható az Újkerti Közösségi Házban.
Makláry Lilla és Makláry Kálmán festőművészek kiállítása november 7-ig tekinthető meg a DEOEC Elméleti Galériában.
Kertész Gyula újságíró, fotóművész tárlata Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Parkajai-fotók a természet alkotásaiból címmel a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban November 17-ig látogatható.