7.00 és 16.00 óra között a Tesco parkoló ad otthona a már hagyománynak számító Régiségvásárnak.
A Vojtina Bábszínházban 10 órától két program is várja az érdeklődőket: egyik a Sárig kicsi kígyó címet viselő kézműves játszóház, másik pedig egy családi bemutató előadás Mátyás kerál nevenapja címmel.
10 órától a Kistemplomban ?És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!? címmel evangelizációs hét veszi kezdetét.
14.00 és 18.00 óra között ?Búcsút int az ősz a nyárnak??címmel nótadélutánt tartanak a Belvárosi Közösségi Ház Pódiumtermében
Az Ipari Park területén Ma is az Országos Serdülő Baseball Bajnokság döntő fordulói várják az érdeklődőket.
Semsey Andor emlékkiállítása a Déri Múzeum Kupola Termében november 2-ig fogadja a látogatókat.
Dalnoky Ferenc életérzés-gyűjteményéből ?Avagy azok a boldog szép napot? címet viselő kiállítás Október 12-ig tekinthető meg a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban és Művelődési Központban.
Először láthatja a nagyközönség Bényi Árpád festőművész grafikáit a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában nyílt kiállítás keretein belül. A 2006-ban elhunyt művész rajzaiból, nyomataiból, metszeteiből, rézkarcaiból, számítógépes grafikáiból sokoldalú és kiváló grafikust ismerhet meg a látogató nyolc hónappal azután, hogy a festőművészként elkönyvelt Bényi Árpád akvarelljeiből először nyílt tárlat a művelődési központ Belvárosi Galériájában. A kiállítás október 7-éig tekinthető meg
Az Organikus művészet címet viselő országos képzőművészeti tárlat Szeptember 30-ig fogadja látogatóit a Belvárosi Galériában.
Október 3-ig tekinthető meg Gonda Zoltán festőművész kiállítása a Benedek Elek Könyvtárban.
A Nagykunsági Népművészeti Egyesület kiállítása október 31-ig látogatható a Tímárház-ban.