Szeptember 20. Szombat
2008-09-19 - 14:33:17

10.00 órától a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban és Művelődési Központban A farkas és a hét kecskegida címmel a Cifra Palota bábcsoport előadása várja a gyerekeket.

A Soproni Liga 8. fordulója keretében ma 15.00 - tól a DVSC TEVA labdarúgócsapata a Vasas ellen játszik az Oláh Gábor utcai stadionban.

19.00 órától a Kölcsey Központ Nagytermébe Mory Kanté,azaz a Yeke Yeke című afro-örökzöld előadója ad koncertet.

A Nagyerdei ?sz Művészeti Napok keretein belül a Református Nagytemplomban 19 órától Karasszon Dezső orgonaestje kínál szórakozási lehetőséget.

A Csokonai Színházban 20.00 órától Alexander Bǎlǎnescu koncert várja az érdeklődőket.

A „Kultúrházak éjjel-nappal” a Kulturális Örökség Napjain címet viselő programsorozat mai programjai több helyszínen folynak:
Capókertben:
14.00 – 22.00 óra között: A Csapókert városrész 4. Szomszédsági napjára kerül sor ma a Süveg utcán, mely 2. alkalommal kapcsolódik a szürethez. A rendezvény célja:hagyományteremtés, a szomszédság rangjának emelése, kötetlen szórakozási, találkozási alkalom a szomszédságban lakók számára. A délután 14 órakor kezdődő programban fellép a Csapókerti Közösségi Házban működő valamennyi előadó művészeti csoport, melyet néhány felkért előadó produkciója egészít ki.A Templomkertben különféle tanácsadások zajlanak a színpadi műsor ideje alatt ezenkívűl bolhapiacra és kézműves foglalkozásokra várják a kicsiket és a nagyokat.
A rendezvény a közösségi ház nagytermében megrendezésre kerülő szüreti bállal fejeződik be.

Mű-terem Galéria:
9.00-14.00 között
„Itt járt Mátyás király” című rajzpályázat,
„Élet egy klasszicista lakóházban” – előadás a galéria épületének történetéről,
Reneszánsz udvar: művészeti játszóház, rögtönzött kiállítás, reneszánsz iparművészeti bemutató, tárlatvezetés

Belvárosi Közösségi Ház Pódiumterem:
10.00-12.00 „Történelmi utazás” – reneszánsz családi délelőtt
18.00-21.00 „Tér-Szín-Zene” – előadás

Tímárház:
10.00-16.00 A Nagykunsági Népművészeti Egyesület tagjainak bemutatója, nemezelő játszóház, múzeumpedagógiai foglalkozás, szappanfőzés kecsketejből, majd vásár

Újkerti Közösségi Ház:
14.00-18.00 „?szi papírvarázs” az Origami körrel – origami kreatív családi délután

Kismacsi Közösségi Ház:
14.00-22.00 „Perfect Day” – Tökéletes Nap: kézműves udvar, extrém sport-bemutató, tánckavalkád, drogmegelőző-prevenciós szolgáltatások, kisállatbemutató, ásványbörze, karaoke, kutya agility (akadálypálya-teljesítés), őrző-védő bemutató

Homokkerti Közösségi Ház:
17.00 Cívis Cuháré – népzenei koncert és táncház a Debreceni Népi Együttes táncosaival és a Bürkös zenekarral

Józsai Közösségi Ház Színházterem:
19.00 „Táncolj még…!” – józsai nosztalgiaest
Közreműködik: Zámbó Elemér és zenekara és Soós Judit énekes

Honvédtemető és Mauzóleum Emlékhely:
8-18 óráig A Hadtörténeti Múzeum kihelyezett tárlata a két háború tárgyait, öltözékeit, képeit mutatja be. Tárlatvezetés iskolai csoportoknak, érdeklődőknek.

A Gyulai István Atlétikai Stadion 100 perces 10 próba sportrendezvény várja az odalátogatókat.

Szeptember 21-ig ad otthont a Dorcas Camping annak a Rádiós találkozónak, ahová
elvárnak mindenkit, akit érdekel a rádiózás és a régi rádiók.

Ma nyílik Pálnagy Balázs festőművész kiállítása a DOEC Élettudományi Galériájában, illetve Kossuth Tivadar festőművész kiállítása az Elméleti Galériájában. A tárlatok egészen október 3-ig várják a látogatókat.

Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap programsorozat részeként,
civil összefogás eredményeként ma "A
Tisztább Közlekedés Napja" címmel egész napos színes és szórakoztató rendezvényt tartanak a Kossuth téren.
A rendezvény ideje alatt nosztalgiajáratok közlekednek, amelyek az alábbi időpontokban indulnak a Nagyállomástól. A villamosok a 1-es villamos vonalán közlekednek, az autóbusz pedig a 32-es busz vonalán. A nosztalgiajáratokon az utazás ingyenes és a járatokra az útvonalon érintett bármelyik megállóban fel- és le lehet szállni.

Ilauszky Tamás „Tesztszobor-tesztpálya” című kiállítását a Modem belső kertjében szeptember 21-ig tekinthetik meg. A képzőművész alkotásai a „labilis mobilis”, azaz a mozgó kő becsomagolt gondolata a „lepelbe burkolt” tesztautók ötletén alapulnak.

Először láthatja a nagyközönség Bényi Árpád festőművész grafikáit a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában nyílt kiállítás keretein belül. A 2006-ban elhunyt művész rajzaiból, nyomataiból, metszeteiből, rézkarcaiból, számítógépes grafikáiból sokoldalú és kiváló grafikust ismerhet meg a látogató nyolc hónappal azután, hogy a festőművészként elkönyvelt Bényi Árpád akvarelljeiből először nyílt tárlat a művelődési központ Belvárosi Galériájában. A kiállítás október 7-éig tekinthető meg.

A 2007-es Fresch Art pályázatt díjazottjainak, Szabó henrietta festőművész és Juha Richárd szobrászművész közös kiállítása Szeptember 26-ig látogatható a Mű-Terem Galériában.



További cikkek a témakörből
Szeptember 21. Vasárnap
2008-09-19 - 14:33:47

Szeptember 22. Hétfő
2008-09-19 - 14:34:20

Szeptember 19. Péntek
2008-09-18 - 12:44:35

Szeptember 18. Csütörtök
2008-09-17 - 15:07:25


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu