90 milliárdos önrészt vállalna Magyarország a Neutronkutató Központhoz
2008-09-11 - 17:32:06

A kormány úgy döntött, garanciát vállal az Európai Neutronkutató Központ létrehozásához szükséges, 90 milliárd forintos önrész biztosítására - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a beruházás 30 százalékát finanszírozná a központi költségvetésből, a Strukturális Alapokból, valamint a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból - a többihez továbbra is keresik a szövetségeseket. A projektet Egyed Géza miniszterelnöki megbízott koordinálja. A Központ megvalósításáért hárman versengenek: a svédországi Lund, a spanyol Bilbao és a magyarországi Debrecen. A hazai helyszín mellett szól, hogy az építési költségek a svéd elképzeléshez képest 30, a spanyolhoz képest 15 százalékkal alacsonyabbak, és Magyarországon eleve adott a beruházáshoz és működtetéshez szükséges szellemi kapacitás. A miniszterelnöki megbízott szerint a kormánydöntéssel minden feltétel adott ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokban érdemi tárgyalás, illetve lobbitevékenység kezdődjön a központ hazai megvalósítása érdekében. A végső döntés a jövő év első negyedévére várható. A központ 8 évig épül majd, és 5-600 dolgozónak, illetve évente 4-5 ezer kutatónak adhat otthont.



További cikkek a témakörből
Véletlenül agyonlőtte magát egy rendőrtiszt
2008-09-12 - 09:11:56

Pályázatot írt ki a város
2008-09-12 - 09:12:32

Holnap reggelre állhat helyre a villamosközlekedés Debrecenben
2008-09-11 - 17:31:14

Kisiklott villamos-terelik a forgalmat
2008-09-11 - 17:12:48


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu