Vereczkei Zsolt a harmadik helyen végzett az 50 méteres hátúszásban a pekingi paralimpián.
A férfi finálét a tervek szerint közép-európai idő szerint ma 23 órakor rendezik a svájci Roger Federer és a brit Andy Murray részvételével. Utóbbi a szombati eső miatt félbeszakadt mérkőzés folytatásában, végül négy szettben nyert a világranglista éllovasa, a spanyol Rafael Nadal ellen.
Szávay Ágnes a várakozásoknak megfelelően visszaesett a női teniszezők világranglistáján: két héttel ezelőtti 16. helye után jelenleg csak a 19. a rangsorban. A világranglista régi-új éllovasa a New Yorkban győztes amerikai Serena Williams, aki öt év után tért vissza a csúcsra. A nőknél korábban még soha nem volt példa arra, hogy valaki ilyen hosszú idő elteltével vegye át ismét a vezetést.
Súlyos sérülés miatt befejeződött az idény a világbajnoki ezüstérmes országúti kerékpáros Bodrogi László számára. A magyar bringás még szombaton bukott Brémában, s a baleset következtében eltörött a síp- és a szárkapocscsontja is. A német városban megműtötték, felépülése várhatóan nyolc hetet vesz igénybe.
Sorsoltak a férfi kézilabda-ligában. Szerdán az újonc kecskeméti Delfin KC ellen kezdi a bajnoki szereplést a DKSE-Airport Debrecen a Budapest Bank férfi kézilabda-ligában, valamennyi mérkőzés a Hódos Imre-sportcsarnokban lesz.