Furcsa és a debrecenieknek akár hátrányos is lehet azaz üzlet, amelynek megkötésére készül Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere a helyi tömegközlekedés kapcsán - állítják a Népszava szerint többen a város szocialista önkormányzati képviselői közül. A település első embere a szocialista képviselők szerint a helyi autóbuszos tömegközlekedés biztosításáról olyan megállapodásra törekszik egy újonnan jelentkező társasággal, amely a menetjegyárak drasztikus növekedéséhez vezetne és az is lehetséges, hogy több milliárd forinttal növelné a debreceniek terheit. A debreceni önkormányzat még februárban döntötte el, hogy pályázatot ír ki a városon belüli autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatásokra, annak ellenére, hogy a településnek már van ilyen megállapodása a Hajdú Volán Zrt.-vel. A tervezett - és vitatott - projekt értéke becslések szerint eléri a 17 milliárd forintot.