A Mű- Terem galériában ma 17 órától nyitják meg a 2007-es Fresch Art pályázatt díjazottjainak Szabó Henrietta festőművész és Juha Richárd szobrászművész kiállítását. A tárlat szeptember 26-ig, hétköznapokon 10 és 18 óra között, valamint szombaton 10 és 13 óra között látogatható.
Szeptember 4 és 7 között kerülnek megrendezésre a Debreceni Jazznapok. A harminchét éves múltra visszatekintő Debreceni Jazznapok méltán emelkedett a mérvadó nemzetközi fesztiválok sorába. Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb jazzfesztiválján a külföldi sztárokat felvonultató színvonalas koncertek sorozata mellett, hazai ismert zenészek és énekesek is fellépnek. Ma a baltazár Dezső téren 17 órától a Debrecen Jazz Group és Subicz Gábor zenél, 18:15-től az Ágoston Kvartett koncertezik, majd 19:30-tól Harcs Veronika mutatkozik be, a napot pedig 20: 45-től a Rosario Giuliani Quintet zárja.
A TURMALIN HÁZ-ban 18.00 órától Tibáné Klárika tart Angyalterápiát, 18 órától pedig Hátmasszázs és energiakezelés várja a kikapcsolódni vágyókar.
A Hétköznapi kommunizmust bemutató dokumentumfotó kiállítás október 12? ig fogadja a látogatókat a MODEM-ben.
Ilauszky Tamás ?Tesztszobor-tesztpálya? című kiállítását a Modem belső kertjében szeptember 21-ig tekinthetik meg. A képzőművész alkotásai a ?labilis mobilis?, azaz a mozgó kő becsomagolt gondolata a ?lepelbe burkolt? tesztautók ötletén alapulnak.