A Karneváli Hét mai programjainak keretében 9 és 12 óra között a Baltazár Dezső téren Kreatív gyerekjátszó várja a gyerekeket, majd 17 órától a Kossuth téren folytatódik a Délutáni pezsgés. 18 órakor ismét a Baltazár Dezső téren folytatódik a program a Virágparádéval, és végezetül 20 órától a Kossuth téren Musical Gála zárja a napot, ahol a legismertebb és legkedveltebb musical slágerek lesznek hallhatók Dolhai Attila, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Németh Attila és Vágó Zsuzsi előadásában.
A Virágkarneváli Héten városnéző programot indított a debreceni Tour Inform Iroda. A belvárosi séta során a vendégek tapasztalt idegenvezetők irányításával járhatják végig a Debrecen belvárosában található nevezetességeket, látnivalókat. A séta 16 órakor a Tour Inform Irodától indul.
A VIRÁGOK HETE alkalmából a Méliusz Központ földszintjén Kézműves vásár és bemutató várja az érdeklődőket.
A Látóképi Tónál 24 órás horgászverseny veszi kezdetét ma reggel 8 órától. A verseny fő célja a legnagyobb édesvízi ragadozó hal, a folyami harcsa kifogása.
Ma este különleges látvány fogadja azokat, akik az eget kémlelik, hiszen holdfogyatkozás lesz. A jelenség 21 óra 36 perckor kezd láthatóvá válni, és hajnalban (tehát 17-én), 0 óra 45 perckor ér véget.
Hajdúböszörményben ma rendezik meg a IV. Hajdúböszörményi Veterán Autó és Motor Kiállítást, melynek helyszíne a város főtere.
A VII. Hivatalos Magyar Amatőr Traktorhúzó Bajnokság ma is várja az érdeklődőket Hajdúböszörményben a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközép Iskola előtti ?Szaki gödörnél?. Az izgalmas erő és ügyességi próbák mellett számtalan más érdekes programmal várják az érdeklődőket, a már jól megszokott helyszínen, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközép Iskola előtti ?Szaki gödörnél?.
Ma 15 és 21 óra között Hajdúdorog város Fürdőjének területén ?Vidék Napja ? LEADER Partnerség? címmel városi rendezvényt szerveznek. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program ? ?Falunap 2008? országos programsorozat egyik állomása ez a rendezvény, amely kellemes időtöltést, versengést és szórakoztató rendezvényeket kínál az érdeklődőknek.
Előzetes:
Már 6 éve várja a fiatalokat Debrecen legnagyobb nyári tánczenei fesztiválja, a Flower Dance Fesztivál, amely idén Augusztus 20-án 3 színpadon, 2 külföldi sztárfellépővel, több mint 30 hazai top DJ- vel és nem mindennapi látványelemekkel vár mindenkit a Lovardában. A rendezvényen egész éjszaka forgat a VIVA televízió Club Rotation műsora.