Augusztus 12-19 között a VIRÁGOK HETE alkalmából a Méliusz Központ földszintjén Kézműves vásár és bemutató várja az érdeklődőket. Ehhez kapcsolódóan ma 11.00 órától Vacskamati virágja és a Költői verseny címmel Lázár Ervin munkáiból készült mesejátékok az Alföld Gyermekszínpad előadásában tekinthetik meg az érdeklődők a Gyermekkönyvtár ? Szivárvány-termében.
17 órakkor kerül sor a Márványházban Józsa János festőművész állandó kiállításának megnyítójára és a róla elnevezett Művészeti Galéria átadására.
A Tractorpullingot Hajdúböszörményben senkinek sem kell bemutatni, hiszen idén augusztusban hetedik alkalommal versenyezhetnek a mezőgazdasági gépek az országban egyedülálló módon a böszörményi pályán. Traktorok, teherautók- és külön a versenyzés céljából épített profi gépek mérik össze húzóerejüket az épített súlygép által adagolt folyamatos terhelése mellett. Ma valamennyi versenyző végigvonul majd a városon, ekkor már ki-ki eldöntheti kinek is szurkol, vagy tippelhet ki lesz a győztes. Az augusztus 16-17-ei versenynapok pedig az izgalmas erő és ügyességi próbák mellett számtalan más érdekes program várható a már jól megszokott helyszínen, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközép Iskola előtti ?Szaki gödörnél?. A harckocsizást a tavalyihoz hasonlóan idén is kipróbálhatja bárki, valamint ismét bemutatkozik az első magyar épített traktor is.
A XV. Hajdúhét ünnepélyesen ma nyílik Hajdúböszörményben. Az egyhetes rendezvénysorozatot Kiss Attila polgármester nyitja meg ünnepi beszédével, majd megyezászlót ajándékoz a városnak Rácz Róbert a Hajdú-Bihar MEgyei Közgyűlés elnöke. A Hajdú Vármegye Képgaléria is ebből az alkalomból nyílik a Hajdúsági Múzeumban. A nyitó nap estéjét pedig a II. Hajdúböszörményi Borest zárja, melynek keretében a borvacsora a Hungarikumok jegyében zajlik majd.
A mai nappal megkezdődik a Debreceni Virágkarneváli Hét: Debrecen virágba borul ? a város legnagyobb, Magyarország egyik legismertebb rendezvénye. Európa egyetlen karneválján sem mutatnak be ekkora virágkompozíciókat. Az immár negyven éves múltra visszatekintő rendezvény augusztus 20-hoz, Szent István napjához és az új kenyér ünnepéhez kötődik. Öt napon át szórakoztató, könnyedebb műfajok jelennek meg a Kossuth téren. A hét az ünnep, a zene, a tánc és a virágok jegyében telik. Helyszínek: Debrecen - Debrecen utcái, Petőfi tér, Nagyerdei Stadion, Kölcsey Központ, Régi Városháza udvara. Ma 20 órától a Kossuth téren a Magyar Concerto, a Magyar Állami Népi Együttes előadására invitálják a lakosságot, mely egy olyan komplex táncszínház, amely a hagyományos néptánc, népzene, kortárszene sajátos ötvözete.
A Virágkarneváli Héten várható megnövekedett vendégforgalomra tekintettel augusztus 15. és 19. között garantált városnéző programot indít a debreceni Tourinform Iroda. A belvárosi séta során a vendégek tapasztalt idegenvezetők irányításával járhatják végig a Debrecen belvárosában található nevezetességeket, látnivalókat, többek között a Református Nagytemplomot, a Református Kistemplomot, a Piac utcai kereskedőházakat, a Régi Városházát, a Kossuth teret, a Református Kollégiumot és a Déri Múzeumot. A program augusztus 15. és 19. között minden nap 16 órakor indul a Tourinform Irodától.
A mai nappal bezárólag a Rocksuli kerthelyiségében klasszikus és ritka amerikai filmek szabadtéri, éjszakai megtekintésére invitál mindenkit az Amerikai Kuckó. A filmek angolul, angol felirattal kerülnek bemutatásra. Rossz idő esetén a programok a Rocksuli épületében zajlanak majd. A Kuckó Kossuth utcai irodájában a szolgáltatás az adott héten szünetel. A vetítést megelőzően 16 órától játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, angol nyelvű társalgási lehetőséggel és némi frissítővel várnak mindenkit!
MAI MOZI M?SOR
20.00 Gone with the Wind (romantikus/háborús/történelmi dráma, rendező:Victor Fleming, 233 perc)
00.00 Secret Window (horror/thriller, rendező: David Koepp, 96 perc)
SÜLI ISTVÁN ÉS VARGA M. TAMÁS DEBRECENI FOTÓM?VÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Augusztus 27-ig várja a látogatókat a Debreceni Mű-Terem Galériában.
Nagy Lajos építész-festő első önálló debreceni kiállítása augusztus 16-ig tekinthető meg a Misztika Galériában.
A MODEM augusztus 23-ig ad helyet Vincze Ottó képzőművész kiállításának.
Kozma István nagybányai festőművész kiállítása a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériájában naponta 14 órától ? 18 óráig látogatható.