Az ősz folyamán a Debreceni Református Nagytemplom falára is rákerül az európai kulturális örökség emléktábla, ugyanis azok az európai történelmi helyszínek, melyeket Versailles-ba felterjesztettek, automatikusan megkapják ezt a címet. A templom 1805 és 1825 között épült az egykori kollégiumi diák, Péchy Mihály tervei szerint. Több szempontból is a legek épületéről van szó, hiszen 1500 négyzetméteres alapterületével ez hazánk legnagyobb református temploma, és itt van az ország legnagyobb harangja. Az Európai Kulturális Örökség cím a remények szerint azt is jelenti, hogy több állami, esetleg uniós pénz jut majd a Nagytemplom felújítására, megóvására, írja a Heti Válasz.