Az Európai Kézilabda-szövetségben elkészítették a nemzetközi kupák sorsolását, ahol a DVSC-Aquaticum is érdekelt volt, hiszen a hajdúságiak a KEK-ben szerepelnek majd. Csáki Viktóriáék az olasz Pallamano Bancole ellen játszanak; a párviadal Debrecenben kezdődik november első hétvégéjén, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A sorsolás után Baranyai Antal ügyvezető azt mondta: nem akarom lebecsülni az ellenfelet, de így ismeretlenül is le kell győznünk őket. Az elvárásaink alapján nem szabad, hogy a Lokinak gondot jelentsen az olasz bajnokság 4. helyezett csapata.