Július 11-én bejelentés érkezett a 107-es segélyhívóra egy debreceni Számítógépes Szervizből, mely szerint egy idős nő olyan számítógépet vitt be vírusirtás végett, melyen gyermekkorú személyekről felnőtt férfiak ?társaságában? pornográf felvételek találhatók. A gépet lefoglalva várták, hogy annak gazdája érte jöjjön. Ment is a 81 éves - mit sem sejtő - néni, akit tanúként hallgattak ki. Vallomásában elmondta, hogy tolókocsiba kényszerült 47 éves művész fiáé a számítógép, melyen kizárólag ő szokott internetezni. Házkutatásra került sor, ahol lefoglaltak 1 db fényképezőgépet, a férfi rádiótelefonját, valamint ismeretlen tartalmú DVD-t, floppy-t, cd-ket, kiskorúakat ábrázoló kinagyított arcképeket, kiskorúak által a férfinak kézzel írt leveleket, valamint egy fényképalbumot, melyben lévő kb. 200 db fényképen szintén gyermekkorú kislányok láthatóak félre nem érthető helyzetekben. A nyomozóknak azt mondta, hogy a képeket az internetről töltötte le, melyek címeit chatelés közben kapta ismerőseitől, őt csupán a művészi kíváncsiság hajtotta ezek megismerésében.