Július 13. Vasárnap
2008-07-11 - 16:41:55

A Hódos Imre Rendezvénycsarnokban Bababörze várja az érintetteket.

Ásványok, a Föld költészete címmel a Szőnyi Pál Ásványbarát Kör kiállítása Július 31-ig látogatható a Nagyerdei Kultúrpark-ban. Ugyanitt 10 órától Ingyenes szakvezetéssel kísért állatkerti séta, és minden nap látványetetés várja a látogatókat.

Ma bezár a Modem III. emeleti kiállítótermében a Természetes körülmények között című, kortárs erdélyi alkotók munkáit bemutató kiállítás. Az utolsó napon ingyenesen látogatható a kiállítás (de természetesen ekkor is csak felnőttek számára), sőt lesz egy ingyenes tárlatvezetés is: délután 3 órakor Berszán Zsolt kolozsvári képzőművész kalauzolja majd a Modem III. emeletén a látogatókat.

A Cívis korzó könnyed, ugyanakkor tartalmas szórakozást ígér. A Kossuth téri színpadon a világzene jegyében zajlik a műsor: a hazai előadók mellett közép-európai együtteseket hallhatunk-láthatunk. A változatos gyermekprogramok a Baltazár Dezső téren és a Kölcsey Központban zajlanak. A hangulatos nyüzsgő korzót kirakodóvásár színesíti.

Mai programok:
Baltazár Dezső téren:
Ha végre itt a nyár?
a Cívis Korzó gyerekprogramjai felkészültek a kánikulára

Július minden vasárnapján az apróságok korzózhatnak a Baltazár Dezső téren.
9.00 órától gyerekmatiné várja az érdeklődő kicsiket majd 10.00 órától a Fogi színház bemutatóját élvezhetik. A négy hétvége alatt találkozhatnak Szaffival, rendel Dr. Bubó és a ravasz kis Vuk is újabb kalandokba keveredik.
A nagy melegre való tekintettel az eredeti programtól eltérően egy órával előbb kezdődnek az előadások.
A délutáni programok a közölt időpontban kerülnek megrendezésre.

Baltazár Dezső téren: A Tér-Film-Zene Fesztivál keretein belül:
17.00: Macskafogó
18.40: Antal Imre emlékére
19.30: Mephisto
21.45: Szakcsi Lakatos Béla
22.15: A bank, A bokszbajnok

Kossuth téren:
16.30: ADAMÓCZKI BÉLA tárogatóművész műsora
17.00: MOSOLYGÓ GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY bemutatkozása

Kossuth tér - nagyszínpadon:
19.00: BOOGIE MAMMA
A Boogie Mamma zenekar az egyik legismertebb hazai skaegyüttes. Koncertjeik leginkább a performance, a rögtönzésekkel tarkított színház és a "stand-up comedy" keverékeként jellemezhetők Zenéjükben swinggel, reggae-vel, punkkal, tangóval, hard rockkal stb. ötvözik a hagyományos ska-muzsikát..

20.45: PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA
A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003-ban alakult azzal a kimondott szándékkal, hogy a ska stílus, itthon még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a hazai közönséggel.

H. CSONGRÁDY MÁRTA NÉPRAJZI FOTÓKIÁLLÍTÁSA A Tímárház ? Kézművesek Házában augusztus 29-ig fogadja a látogatókat. A tárlaton a DMK Napsugár nyári táborainak kézműves munkái is megtekinthetőek.

A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület kiállítása JELENLÉT CÍMMEL a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában Július 30-ig látogatható.

Fiatal debreceni és Hajdú-Bihar megyei képző-, ipar- és fotóművészek munkáiból nyílt kiállítás július 3-án a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában. A művek a 2008-as Fresh Art pályázatra készültek. A tárlaton bemutatkozik 19 alkotó hagyományos és kortárs műfajokkal, témákkal. A negyvenöt mű között találhat majd a látogató szén-, tempera-, akril- és vegyes technikával készült alkotásokat; olaj-, vászonfestményeket és fotókat; agyag, máz és tükör kombinációjából készített szoborinstallációkat, papírmaketteket, sőt a fényjáték elméletét bemutató szerkezet is. A tárlat július 25-ig látogatható.



További cikkek a témakörből
Július 14. Hétfő
2008-07-11 - 16:42:21

Július 15. Kedd
2008-07-15 - 11:30:26

Július 11. Péntek
2008-07-10 - 14:18:16

Június 10. Csütörtök
2008-07-09 - 13:20:32


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu