Két héttel tovább lesz nyitva az Aba-Novák-kiállítás
Jó hír azoknak, akik még nem jutottak el a Modem nagysikerű kiállítására, hogy a felfokozott érdeklődésre való tekintettel, két héttel sikerült meghosszabbítani a tárlat időtartamát. Így az eredetileg tervezett július 6. helyett július 20-ig látogatható az Aba-Novák, a barbár zseni című kiállítás.
a Természetes körülmények között címet viselő Kortárs képzőművészeti kiállítás Erdélyből a MODEM-ben július 6-ig várja a látogatókat.
Eredeti indonéz szőttesek (ulos) láthatók a Déri Múzeum Kupolatermében július 10-ig, naponta ?hétfő kivételével ? 10 órától ? 18 óráig.
A Megyei Könyvtár 2. emeleti kerengőjében Az útlevél története címet viselő kiállítás tekinthető meg július 04-ig.
Herpácsiné Mester Marianna, Aszalós Imréné és Szabó Sándorné munkáiból készűlt SZALMA-, CSUHÉ- ÉS GYÉKÉNYFONÓK kiállítás július 11-ig várja a látogatókat a Józsai Közösségi Ház előterében.
Előzetes:
Négy évtizedes történetével és több mint ötven slágerlistás dalával a Status Quo a brit rockzene egyik legnagyobb ? és máig legstabilabb ? intézménye. Július 6-án, azaz vasárnap 19.30-tól a Főnix Csarnokban adnak fergeteges koncertet a rajongóknak.
A X. Debreceni Cívis Korzó az elmúlt évek alatt az egyik legmarkánsabb debreceni nyári rendezvénnyé vált. A júliusi hétvégék ingyenes programjainak köszönhetően a debreceni belváros sétálóövezete igazi nyüzsgő "korzóvá" változik. A hagyományosan kialakult szerkezete a programnak ezúttal sem változik. A hangulatos, nyüzsgő korzót kirakodóvásár és gyermekprogramok is színesítik.