Június 15. Vasárnap
2008-06-13 - 17:16:07

Ma a Nyári Ifjúsági Fesztivál záró fiesztája valósul meg Hajdúszoboszlón a Strand melletti szabadtéri színpadon. A program alkalmával az egyhetes fesztivál legjobb fellépői, legszínesebb produkciói és Hajdú-Bihar megye szépségei mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A programon többek között bemutatkozik a helyi fúvószenekar, break táncosok, énekesek, helyi tánccsoportok és a megye szépe díjért induló középiskolás lányok.
Ma Debrecenbe érkezik a nagy sikerrel zajló SAMSUNG FOCIZOOM KUPA sorozata, hiszen a székesfehérvári selejtező után a cívisvárosban, az Oláh Gábor utcai Sportcentrum területén rendezik a keleti régió mérkőzéseit. A debreceni selejtezőn Dombi Tibor várja majd a gyerekeket, a szülőket és a szurkolókat. Az év egyik legnagyobb utánpótlás tornája ma délelőtt 10 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban, az esemény moderátora ifjabb Knézy Jenő lesz.

A Képek régen és most című kiállítás június 22-ig látogatható a Vojtina Bábszínházban.

Oravecz Attila fotóművész Harminckettő című kiállítása az Élettudományi Galériában Július 2-ig látogatható.

A MEDGYESSY FERENC KÉPZ?M?VÉSZETI KÖR ÉS SZABADISKOLA ÉVADZÁRÓ KIÁLLÍTÁSA JÚNIUS 17-IG megtekinthető: munkanapokon 11.00-17.00 óráig az Újkerti Közösségi Ház ? Újkerti Galériájában.

A Modem ? a nagy érdeklődésre való tekintettel ? meghosszabbítja A fény művészete című, Kepes György kiállítás időtartamát, így az eredetileg tervezett június 15. helyett egy héttel tovább, június 22-ig látogatható. Június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján pedig Kepes András (a művész unokaöccse) valamint Máthé András (a debreceni Fotóklub vezetője) közreműködésével rendhagyó tárlatvezetésre invitálja az érdeklődőket a debreceni művészeti központ.


Fontos!!! Nyár. Buli. Éjszakai fürdőzés! Mi más lehetne, ha nem a Rádió FM95 Megadance Party! Jövő héten szombaton 20 órakkor nyílnak a kapuk.



További cikkek a témakörből
Június 16. Hétfő
2008-06-16 - 07:54:50

Június 17. Kedd
2008-06-16 - 14:18:37

Június 14. Szombat
2008-06-13 - 17:15:39

Június 13. Péntek
2008-06-12 - 16:34:16


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu