A rendőrség szerint nem verték meg a debreceni szurkolót
2008-06-03 - 15:54:03

A rendőrségi vizsgálat szerint nem vertek meg egy szurkolót sem múlt hét szerdán a debreceni drukkerekkel Budapestről hazafelé tartó vonaton a rendőrök. Korábban több internetes fórumozó azt írta, hogy a vonatot biztosító rendőrök megvertek valakit. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálatot indított az ügyben, melynek eredményéről ma számoltak be. Sóvágó Sándor városi rendőrkapitány meghallgatta a vonatot biztosító rendőröket és ez alapján kijelentette, hogy nem történt rendőri túlkapás, nem vertek meg senkit. Az történt, hogy a debreceni szurkolók egyik vagonjában áramszünet volt. Az egyik szurkoló megkereste a jegyellenőrt és durván felelősségre vonta az áramszünet miatt. Ezt észlelték a rendőrök, akik a szurkolót karon fogták és elvezették. Mivel azonban az esetről a szurkolók és a fórumozók is többféleképpen számoltak be, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság átadta a vizsgálat iratait az illetékes nyomozó ügyészségnek, hogy állapítsák meg, szükséges-e nyomozást indítani az ügyben. Az állítólag megvert szurkoló egyébként eddig nem tett feljelentést a rendőrségen.



További cikkek a témakörből
Kiutak 2008 - kiállítás a felelőtlen fogyasztás következményeiről
2008-06-03 - 16:33:14

Ügyészség vizsgálja a szurkolói vonaton történteket
2008-06-03 - 16:43:30

Ismét megrendezik a Rock-tó fesztivált
2008-06-03 - 11:44:31

Lakótelep Fesztivál Debrecenben
2008-06-03 - 11:10:25


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu